8.rész

"Új cél" 

Ahogy vége az utolsó óránknak összepakolom a dolgaimat és kimegyek a kapuhoz, hogy a lányokat útnak indítsam, ne várjanak rám. Mosolyogva állok a falnak dőlve és várom, hogy kiérjen Wei, de amikor meglátom, hogy nem egyedül van és még csak nem is felém indul…

- Sungjun! – indulatoson kiáltom a nevét. Bambán megfordul majd elkerekednek a szemei.

- Basszus! – döbben rá, hogy valamit nagyon elfelejtett. Mély levegőt veszek, mikor látom, hogy hirtelen bocsánatot kér a fiúktól, majd rohan felém. – Ne haragudj, azt hittem már elmentél… - mondja.

- Nem – mondom visszafogottan, hiszen lehet én hibáztam. Inkább a teremben kellett volna megvárnom. –Egyébként hova akarsz menni?

- Szerintem menjünk el Hwanhee-ék teaházába, ott nyugi van és nem zavarnak majd minket.

Összehúzott szemöldökkel követem a fiút, nekem itt valami nagyon nem tiszta. Mit tervezhet?

***

Ahogy megérkezünk, mosoly akaratlanul is az arcomra kúszik. Olyan megnyugtató ez a hely. Bemegyünk és leülünk egy asztalhoz, s nézzük a menüt. Ezt az nap éjszaka nem is tudtam szemügyre venni. Rengeteg sütemény és ital sorakozik fel, szinte egy egész oldalt mondanék, hogy most hozzanak ki, mert mindet meg szeretném kóstolni.

- Heejin és Wei? Oh nocsak, hogy-hogy együtt vagytok itt? A többiek is jönnek? – Hwan anyukája körbe néz a helyen.

- Csókolom, nem. Most csak mi jöttünk. Bár Hwanhee, biztosan jön majd – nevetni kezd. – De ön ismeri Heejint? – lepődik meg hirtelen. Milyen gyorsan váltogatja az arcait, követni alig tudom.

- Igen, járt már itt a fiammal – kedvesen mosolyog rám, s visszanéz Weire. – De ti… - a fiúra összevont szemekkel néz.

- Csak osztálytársak vagyunk, s kaptunk közös feladatot! – védekezik azonnal. Nagyot sóhajtok, hogy nem köntörfalaz és megmondja, hogy csak egy feladat miatt vagyunk most itt.

- Áh értem ,akkor miért nem a fiammal jöttetek?

- Hát mert… külön váltunk… a srácok biztos elmentek még a klubhelységbe – nagyokat pislog. –Suli után mindig oda megyünk…

- Van klubhelység? – vágok a szavába. Sungjun bólogat.

- Mindig is volt, a sulitól pár méterre vannak a klubbok. Harmad éves vagy és még ezt sem tudod? –vonja fel a szemöldökét. –Elsőben kötelező volt tagnak lenni valahol, komolyan nem voltál?

- Én nem… szerencsére kitudtam, bújni ez alól – összerezzenek, amikor a beiratkozás első napjára gondolok.

- Haha, mi volt ez a reakció? – mutat az arcomra.

- Hozok nektek teát és kis nasit – kapcsol a nő és egyből visszamegy a pult mögé.

- Már az első naptól el vagyok átkozva a suliban…

- Igen? Én ezt nem igazán vettem észre, mesélj!

- Nem a közös feladat miatt vagyunk itt?! – értetlenkedek, kezemmel is gesztikulálva.

- Az ráér, előtte beszélgessünk! – legyint.

- Pasik… - fintorgok, de megadom magam. - Az első napon WooSeokkal jöttem a suliba, a megnyitó, és az új osztály megismerése simán ment. Aztán emlékszel, hogy a tanár felsorolta, hogy kik jöttek ugyanabból az iskolából? – a fiú bólint. – Az általános iskola nyolcadik évében jártam csak egy osztályba Shinnel. A szünetben a csajok rám szálltak, hogy mondjam el, miket szeret Ő, meg hogy milyen volt régen. De én sose ismertem úgy, mindig csak egy általános barátságom volt vele… vagyis van, mert az óta se nagyon változik a helyzetünk… - nagy levegőt veszek.

- Szeretnéd, hogy változzon? – tátott szájjal kérdezi.

- Nem tudom… - mondom rá egyből, majd elgondolkodom. – Néha inkább úgy érzem, hogy mi nem illünk össze, hiszen más személyiségek vagyunk… Míg én szívesen jönnék vele iskolába, addig ő csak menőn félre néz, és úgy tesz, mint akit nem érdeklek. A teremben folyton találkozik a tekintetünk, ami lassan már inkább kínos, mint örömteli.

- Tudod mi a furcsa? – Kérdőn nézek rá, fejem megrázva. – Shin sokat mesélt rólad régebben.

- Biztos nem rólam volt szó – ellenkezek.

- De! Shin HeeJin aki az első szerelme!

- Heh?! – döbbenek le. Ez meg most miről beszél? Az igaz, hogy kiskorunkban sokat voltunk együtt, na de, hogy én legyek Woo első szerelme… nevetséges! – Biztos, csak mondott hirtelen egy nevet.

- Nem – megmozgatja előttem a mutatóujját. – Csakis az igazat mondhattuk! De persze, ezt senkinek nem lehetett elmondani, csak az Up10-esek tudhattak róla. Szinte jobban ismerjük a másikat, mint saját magunkat. Néha már nevetséges!

- De akkor… - elhallgatok, és inkább elhessegetem a gondolataimat. – Most már koncentráljunk a feladatra! – előszedem a füzetemet és a könyvem, meg a lapot, amit a tanár adott. A már rég kihozott teába kortyolok és neki állok keresni azt a tananyag részt, ami nekünk kell.

- Majd azért még beszélünk? – pipiskedve mondja, közben a kezeivel játszik. Tényleg akar még valamit… Bólintok, s a könyvre szegezem tekintetem. Furcsa, nagyon furcsa érzésem van!

- A mi témánk az etika főbb szemléletmódjai. Mondj egyet, hogy mivel kezdjük majd a kiselőadást…

- Mondjuk a vallásos nézet… - kikeresem a könyvben, s felolvasom neki.

- Mind a vallási mind a világi felfogások is tartalmaznak erkölcsi előírásokat.

- Jegyzetelek – elveszi tőlem a tollat és a füzetem.

- Következő, az abszolutizmus és a relativizmus: Az etikai abszmus szerint az erkölcsi normák abszolútak, kultúráktól függetlenek. Képviselője, például: Kant. Ezzel szemben a relativizmus szerint az erkölcsi kódexek függnek a kultúráktól, funkcionálisak abban az értelemben, hogy megfelelnek a társadalmi szükségleteknek és egyikük sem áll a többi fölött…

- Rei... őszintén! Te ezt érted? – felnéz a füzetből.

Komoly tekintettel nézek rá. – Egy mukkot sem értek – kikapcsolt fejjel válaszolok neki. Elneveti magát és megnyugszik, hogy nem csak ő a hülye.

Egy óra elteltével egy elég szép vázlatot dobunk össze aminek nagyon örülök,mert így nem kell később már foglalkoznunk vele.

- Mikor kell előadni? – magára vonja a figyelmem miközben már pakolok el.

- Szerintem jövő heti órán – megrántom a vállamat. - Nem mondott időpontot.

- Amúgy kérdezhetek valamit?

- Most kérdeztél, azelőtt is kérdeztél, és még az előtt is! Már nem mindegy, ha most is felteszel egy kérdést? – arcom mellett lóbálom a kezeim.

- Jól van na… - puffog. - Vikiről lenne szó… - egyből jobban figyelek rá. – Van barátja? Vagy esetleg tetszik neki valaki? – szemeim felcsillannak, és gonosz mosolyt öltök.

- Hát ti? – oldalra tekintek és Hwanhee meg Xiao állnak mellettünk. Oh, miért pont most?! Pedig végre olyan téma került fel az asztalra, ami érdekel is, ezt megjegyzem fiúk…

- Etika órai közös munkát csináltuk meg, éppen befejeztük – válaszol Wei de elég morcos feje van. Neki se tetszik ez, hogy félbeszakítottak minket… Felpattanok a székből és fogom a kabátom meg a táskám.

- Írok majd neked az utolsó kérdésedről. Suliban majd találkozunk. Sziasztok! – biccentek a fejemmel és megiramodok ki. Hallom, hogy Hwanhee a nevemet kiáltja, de minél hamarabb otthon akarok lenni, hogy írhassak Weinek a kérdésére. Milyen szerencsés Viki, hogy Sungjun érdeklődik iránta, na ez most feldobta a kedvemet!

- Reita, várj meg! – megtorpanok egy pillanatra a fiú hangjától, de hamar észbe kapok, és gyorsított léptekkel haladok tovább. Ne érj utol Xiao.. Kérlek ne!

- Rei! – karom megragadja és visszaránt. A lendülettel hátra esek, de Dongyeol megtart. Hátam teljesen a mellkasának szorul. Szívemre egyre nagyobb súly kerül és keservesen nagyokat dobban. Arca túl közel van. Illata pedig teljesen orromba furakodik. – Miért kerülsz engem? – dörmögi. Megremeg a lábam, és ha nem fogna, most biztosan a földön kötnék ki.

- Én… - nem jön több szó ki belőlem. Ajkamba harapok, és nem tudom, mit tegyek, mit mondjak. Nem akarom megbántani, nem akarok neki fájdalmat sem okozni… Hirtelen a sima tartásból egy ölelést csinál, és szorosan tart.

- Miért csinálod ezt? Bevallottam neked az érzéseimet, ráadásul az egész iskola előtt is. Miért olyan nehéz elfogadni a szívemet? Vagy csak egyszerűen megismerni azt… - hangja lemondó. Gyengít az ölelésen, így ellépek tőle. Nem fordulok felé, fejem lehajtom és szemeim lecsukom. Mély levegőt veszek: - Törődj bele Xiao… köztünk soha nem lesz semmi… - felemelem a fejem, s hosszú léptekkel hagyom ott, a sírást visszatartva.
Ez nem én vagyok…