19.rész

A pillanat mikor újra találkozom vele, rengetegféle módon lejátszódott már a fejemben. Azt is végig gondoltam, mi van ha nem tartja be az ígéretét, és nem vár meg. Ha esetleg egy másik nő oldalán találja meg a boldogságot. Igaz én mondtam neki, hogy legyen boldog. Nem akarom, hogy ő szenvedjen, amíg a mosolyát láthatom, én is boldog vagyok.

- Olyan soká tartott visszajönnöd, már azt hittem nem is fogsz jönni… - mondja, miközben homlokunkat összetámasztja. Szemeit szorosan zárva tartja. Most csak fogja a vállaimat és próbálja magát tartani. – El sem hiszem… - felegyenesedik. Megfogja az arcom és mélyen a szemembe néz. – Itt vagy végre. – Félmosoly jelenik meg az arcán.
- Most már nem megyek sehova – suttogom és kezei közül kicsúszva egyenesen felé lendülök, hogy végre összeforrjanak ajkaink. A szívem olyan hevesen ver, hogy minden gép ki errorozna ha megpróbálnák megmérni a pulzusomat. A csókunk közepette teljesen elfeledkezünk magunk körül és már csak arra leszünk figyelmesek, hogy valakik tapsolnak. Meglepődve vállunk szét és körbe nézünk. Hwan családja és az a néhány vendég, mindenki mindet néz. Arcom teljesen elvörösödik és arcom Hwanhee mellkasába temetem zavaromban. A fiú csak nevet ezen, és azon, ami történik.
- Fiam, el vagy engedve mára! – hallom meg az anyukája hangját.
- Köszi anya! – mondja. Pár centire eltol, csak hogy a kötényt levehesse, összekulcsolja kezeinket és kimegyünk a kávézóból.

-Hova megyünk? – kérdezem egy öt perc után.
- Minél messzebb otthonról!
- Miért? – döbbenten kérdezem.
- Mert a végén anyáék végig követnének minket – mereven néz rám, de hanglejtéséből leesik, hogy viccnek kell felfogni.
- Hahaha – próbálok nevetni. – Na de most komolyan!
- Jól van. Wooshin körülbelül egy húsz perce írta, hogy mindjárt átjön hozzánk, és nem hiszem, hogy jót tenne neki, ha hirtelen így együtt látna minket – lenéz a kezünkre.
- Wooseok? – suttogom a nevét. Nagyon nehezen tudtam rendezni az érzelmeimet. Kitudja, ha most újra meglátnám, lehet ismét elkezdene zakatolni a szívem, de abban biztos vagyok, hogy már mást szeretek, és ő is szeret engem. – mosoylogva nézek fel Hwanra.
- Hirtelen minek örülsz? – értetlenül néz rám.
- Semminek – kuncogva rázom meg a fejem. – Olyan jó újra itthon! Van munkám, van újra barátnőm és most már van egy fiúm is! – vigyorogva állok meg előtte. – Ugye? – aggódva kérdezek rá, mikor felvonja a szemöldökét.
- Így van! – átöleli a derekamat. – Nekem pedig egy barátnőm, aki idősebb tőlem. Hú, mit fognak szólni a munkatársaim. Mindig azzal szekálnak, hogy nincs is barinőm! – biggyeszti le ajkait.
- Oooh, akkor mióta is vagyunk együtt? – nagyokat pislogok.
- Már… négy éve? – viszi fel a hangját.
Lecsukott szemmel megrázom a fejem. – Csak mától hivatalos! – puszit nyomok a szájára.
- Négy év, plusz egy nap! – kacsint. Próbál üzletelgetni, de ez nem fog bevállni.
- Nem! – makacskodom.
- Na ezt még azért majd megbeszéljük ismét! – nem hagyja abba.
- Chö! – csapok a mellkasára. – Au! – nyílnak nagyra a szemeim. – Jesszus, de izmosodtál!
- Kérlek… Izmosodtam, nőttem, idősödtem, férfiasodtam és csak úgy bomlanak utánam a nők – húzza ki magát.
- Szóval becsajoztál?!
- Dehogyis!
- Akkor jó! – megpaskolom a hátsóját. – Woah! – lepődöm meg ismét.
- Oh! Találkoztál már Himével? Hamarosan itt az esküvője Kuhnnal. Mondtam nekik, hogy téged ne hívjanak meg, mert tönkretennéd az egészet.
- Lee Hwan Hee! – mérgesen szólok rá.
- Jól van, jól van. Vicc volt! Azért mondtam nekik, mert feltétlenül azt akartam, hogy úgy gyere, mint az én párom! – mosolyog.
- Így már jobb! És elmegyek veled te hiper-szuper jó pasi! – mondom fintorogva és jól artikulálva.

Egészen sötétedésig együtt voltunk Hwanheevel, aztán a lakásomnál már éppen az elválásra került a sor, mikor két kérdés felmerült bennem.
- Akarod látni Hanit? Szép nagylány lett belőle!
- A cica?
- Ühüm!
- Nagyon szívesen!
- Akkor gyere – mondom és előkotorászom a kulcsaim.
- De jó lesz újra találkozni a lányunkkal! – lefagyok, ahogy mondja. Eddig bele se gondoltam.
- OhHani! – mondom, ahogy kattan a zár és ki nyíl az ajtó. A lányom már jön is, hiszen reggel evett utoljára. Olyan hangon nyávog, mintha éppen leszidna.
- Úristen, hát ő nem volt ilyen bátor! – lepődik meg.
- Nagyon sokat változott, és nőtt. Volt egy amerikai családja is, de utána muszáj voltam kiivartalanítani, mivel nem tudtam hova tenni a kicsiket, ha netán újabb alom lett volna.
- Jesszusom, akkor tudtom nélkül voltam nagypapa? – kerekednek el a szemei.
- Te figyi… - térek rá a második kérdésemre. – Wooshin… hol lakik?
Egyenesen a szemembe néz, és gondolkodik, mit válaszoljon. – Még mindig a szüleinél. Őszinte leszek. Nem igazán akar neki összejönni az élet, miután elmentél. Körülbelül egy évig hallgattam Sunyoulal együtt, ahogy utánad sír. Nekem se volt könnyű az eltelt idő, de ő kínkeservesen élte meg. Volt egy barátnője, úgy két éve. Kész vicc volt az a kapcsolat. A lány szinte úgy nézett ki mint te, a neve is majdnem ugyanaz volt. Hajin. – felnevet. – Amikor bemutatta nekem még én is meglepődtem. Aztán a csaj mikor rájött arra, hog csak téged keres benne otthagyta Seokot. Nem tudom jó ötlet-e hogy találkozz vele, legalábbis egyedül. Bár tudom, hogy most azt tervezed a kicsinyke fejedben. – kinéz a sötétségbe. – Legyél óvatos, és meggondolt a szavaiddal. – ellát egy jó tanáccsal.
- Úgy lesz – nyelek egy nagyot.
- Nos, akkor… Én megyek.
- Rendben.
- Teló számod? – hirtelen észbe kap és zsebeiben kezd keresgélni. – Ah, a kávézóban hagytam!
- Nem változott a számom.
- Nem? Oh akkor rendben, majd lefekvés előtt még írok! És reggel is, aztán egész nap! És örökkön örökké!
- Rendben Hwan! Menjen csak haza! – elkezdem kitolni a lakásból.
- Búcsúcsókot nem kapok? – csücsörít vissza a folyosóról, ahogy támaszkodik még az ajtófélfán.
- Hmm, majd máskor! – megfogom a vállát és lökök rajta egyet. – Jó éjt te tökéletes pasi! – kacsintok. Nevetve megforgatja a szemét és integet.

*3 nap múlva*

-Omma! Itthon vagyok! – kiáltok egy nagyot az emberektől üres lakásban. Úgy tudom, hogy dolgoznak, így nem is számítottam senkire. A hűtőből feltankolok magamnak és már majdnem indulnék is ki a lakásból, mikor szembe találom magam a szüleimmel. – Sziasztok – vigyorgok kínosan érezve magam.
- Heejin! – Anya a nyakamba ugrik, míg apa kettőnket ölel át.
- Nem kapok levegőőőt! – nyögök a szorítástól.
- Bocsi, bocsánat! – elenged anyu és egyből a vállamba is üt. – Jöhettél volna hamarabb is! Tudjuk ám, hogy lassan 3 hete itthon vagy!
- Ah, mondtam Jongkooknak hogy maradjon csendben – fintorgok.
- Shin Heejin! Ne tereld másra a rosszat!
- Rendben van!
- És mi ez a táska?
- Csak egy kis kaja… - ölelem magamhoz a batyut.
- Ha nincs pénzed ételre, akkor miért vettél ki egy lakást?
- Már megszoktam, hogy egyedül élek, nem akartam ide visszajönni! – hajtom le a fejem.
- Azt hiszem felnőtt a kislányunk – mondja apa. – Mind a három gyerek kirepült tőlünk.. Hát ez nagyon elszomorít engem – komótosan megy a nappaliba.
- Omma, tényleg megyek, mert még van egy kis elintézni valóm… - jelentem ki és kikerülve távozom a lakásból. A szomszéd ház ajtaja előtt topogva gyűjtöm az erőt, hogy becsengessek. Félek hogyan fog fogadni, ennyi idő után, ráadásul amit Hwanhee mondott…
- Oh! Te! Te vagy Heejin? Úristen de felnőttél! – kerek szemeimmel fordulok oldalra, amikor meglátom Seok anyukáját egy ültő helyemben lefehéredek. – Wooseokhoz jöttél? Ha jól tudom itthon van most pont! Gyere csak be! – ajánlja fel és már el is kezdett tolni. Ah, ne~ - A fiam fent van a szobájában, menj csak fel, remélem, emlékszel még az irányra – mutatja.
- Igen – hajolok meg egy kicsit. Mély levegőt veszek és elindulok fel. Kívülről poker face-em van, de belül sírok!
Az ajtaja résnyire nyitva van, de kopogok, miközben benyitok. Először csak a lábát látom meg, mivel az ágyában fekszik, és ahogy egyre bentebb megyek, úgy ül fel ő is. Arcán hatalmas döbbentséget vélek felfedezni. Igazából arra számítottam, hogy dühös lesz rám, és 2 másodperc alatt kihajít az ablakon, ehelyett csak lefagyva néz engem.