3. rész

"Megbocsátás"

Érzem, ahogy engem figyelnek és a hátam mögött sutyorognak. Vagy már annyira beparáztattam magam, hogy képzelem az egészet? Körbenézek a termen és a sejtésem beigazolódik, hirtelen mindenki mást kezd csinálni. Nagyot sóhajtva hajtom fejem a padomra. Meddig fog ez tartani? Ha még igaz lenne ez az egész… azt mondanám, megéri, de így… így az egész egy rosszabb fajta rémálom.

- Reita… - óvatosan simít végig Hime a hátamon, ahogy hangját meghallom. Lassan felemelem a fejem és szemeibe nézek, majd meglátom a többieket is.

- Ne csüggedj! – mondja Shina és a padon áthajolva megölel.

- Mi itt vagyunk neked és ez a fontos! – Viki is megölel, majd Hime és bármennyire is idétlen lehet, de ez a három ölelés, több erőt ad, mint bármi más.

Azt kell a fejembe verni, hogy ez az egész nem nekem lesz végül rossz, hanem azoknak akik ezt elterjesztették… Ez egyáltalán lehetséges? Ki volt az, aki elterjesztette?
Lassan körbe nézek a termen és végig gondolom ki a lehetséges „tettes”. Másfelé nem tudok tekinteni, csak a Wooshin-es lányok felé. Azt vajon megszállottságnak lehet nevezni, ha egy átlagos embernek rajongói klubbot csinál az illető? Igen, azt a három lányt tartom a legvalószínűbbnek!

Egésznap ezen kattog az agyam és az órákon is alig tudok figyelni, bár nem mintha máskor jobban menne. A nap végén már csak arra vágyok, hogy hazamenjek, letusoljak és aludjak! De miért is ne? Feltartanak… Mivel a héten én vagyok az osztályfelelős, megvárom, amíg mindenki kimegy a teremből, majd letörlöm a táblát és holnapra hozok krétát, de mikor visszatérek a terembe, a három szarka méregetve néz engem. Megszólaljak vajon, hogy mit akarnak, vagy gyorsan fogjam a táskám és húzzak el?

- Hé! – összerezzenek. Ezek szerint ők akarnak mondani nekem valamit. Hidegvérem megőrizve fordulok az irányukba. Három pad van köztünk, de én mindjárt sikítva rohanok el, amilyen ijesztőek. – Nem gondolod, hogy el kellene menned egy másik iskolába? – mint akibe belecsap a villám, úgy érzem most magam. Mindenre számítottam; megfenyegetnek, hogy hagyjam békén, ha kell, erőszakot alkalmaznak, vagy mit tudjam én… De máris azzal jönnek, hogy inkább húzzak el ebből az iskolából? Teljesen ki akarnak… irtani? – Nemegyszer figyelmeztettünk már, de látjuk, nem veszed a lapot. – oldalra billenti a fejét és végig néz rajtam. – Sose tudom felfogni, mit ehet rajtad Shin?! – fintor nem tűnik el az arcáról.

- Nincsen és nem is volt semmi köztünk! – jelentem ki, ami már bökdösi az orromat.

- Te olyan vak kislány vagy – félmosoly jelenik meg mindegyik arcán. Hajukat hátradobják, mint a libák, majd elindulnak felém. – Ha nem érted meg ennyiből, hogy elkel takarodnod, ebből az iskolából; Wooshin közeléből, és életéből, akkor teszünk róla, hogy az egész életed keserűség legyen – körbe vesznek, majd zsebeikből tojást vesznek elő. Szemeim hatalmasra nyílnak, majd mire elfuthatnék, már késő, mind a hárman megdobnak és szétcsattannak rajtam a tojások. Az egyik a fejem, másik a vállam, és a harmadik a hasamat találja el. – Ez csak a kezdet drága Shin Hee-Jin – lassan tagolva mondják ki teljes nevemet és a hideg is kiráz.. bár ez lehet a tojás miatt…

- Itt meg mi folyik?! – erélyes hang suhan át a termen. Mindannyian az ajtó felé kapjuk a fejünket és ketten állnak ott. Hwan és Xiao indulnak meg felénk. Fejem lehajtom a kínos pillanatban. Miért most jelentek meg?!

- Nem gondoljátok, hogy nem igazságos három az egy ellen? – kérdezi tőlük Hwanhee. Lopva a lányok arcára pillantok, és tekintetük, most tele van félelemmel, de még mindig benne van az, hogy elhiszek ezt az egészet teljesen jogosan csinálták.

- Nem tudjátok miért csináljuk, ezért nem kellene itt lennetek – aki eddig hallgatott, most kinyitotta a száját. A másik kettő kicsit lefagy.

- Ez igaz, hogy nem tudjuk mi folyik itt, de a XXI.-ik századot éljük emberek… - vág vissza Xiao. Nekem csak most esik le, hogy mit is csinálnak. Megvédenek.

- De ez a lány maga alatt vágja a fát!

- És ti miért gyújtjátok fel?! – Hwanhee elém áll, hogy eltakarjon. Megcsap az illata, és jóérzéssel tölt el, hogy itt van. Akaratlanul is elmosolyodok és felnézek rá. Nyakát szemlélem, és arra eszmélek, hogy nagyon neki kezdett a belső ketyegőm.

- Mi csak…- belekezd a mondatba, majd elbizonytalanodik.

- Mi csak megakarjuk védeni Wooshin becsületét, hiszen minek mutatkozik egy ilyen kis… - szólal fel ismét a nagyszájú.

- Ilyen kis mivel?! – Xiaonak elgurul a gyógyszere, mert a csaj blézerét megragadja. Megszólalni se mernek, bár az én lélegzetem is eláll. Nem gondoltam volna, hogy a legkisebb ilyen agresszív tud lenni. Elengedi, majd újra szól: - Először nézzetek magatokba, mielőtt mást ítélnétek… És most tünés! – zsebre tett kézzel nézi őket, majd a kispicsák nem tétováznak tovább, el is hagyják a helyiséget.

- Jól vagy? – aggódva fordul felém Hwanhee és a hajamból kiszedi a tojáshéjat. – Nem értem, hogy tehettek ilyet… Még azt se lehet mondani, hogy az óvodás szintet játsszák – csóválja a fejét. –Ah, a ruhád is tiszta kosz lett. –Végig néz rajtam. – Xiao – elfordítja a fejét így újra nyakát tudom szemlélni, de most szemből… - Nem hoznád ide a tesi cuccod?

- De, mindjárt jövök – sóhajt a fiú és megy is. Hwanhee vidáman fordul vissza.

- Miért nem szólsz Shinnek, hogy tegyen valamit? – nagyokat pislogok a kérdés hallatán. Még ők is azt gondolják, hogy van valami köztünk?

- Miért szólnék neki?

- Hát... barátok vagytok, nem? És részben ezért az egészért ő a felelős – mutat végig rajtam. – Ha én az ő helyében lennék, el se mozdulnék mellőled, vagy elmagyaráznám a helyzetet mindenkinek… Vagy… járnék veled! – széles vigyor terem az arcára. Rémülten nézem a fiút és nem tudom eldönteni, hogy komolyan mond minden szót, vagy poénnak szánja.

- Egy magam fajtával senkise járna – nyitom ki a számat és megrántom a vállam.

- Milyen fajtával?! Na, most mond meg nekem, hogy miben különbözöl a többi lánytól?! – felháborodva kérdezi. Belekezdenék, de egy hang se jön ki a számon. Nem tudok példát mondani. – Abban különbözöl, hogy jó szíved van? Hogy nem rontasz neki másoknak? Térj észhez Reita… Sokkal jobb ember vagy mint például az előző lányok – fejével hátra bök.

- Köszönöm – mondom ki, mivel másra nincs erőm. Vitatkozni felesleges, de még mindig nem tud meggyőzni.

- Szerencséd van, tényleg itt volt a tesi ruhám! – robban be egy teljesen felszabadult Xiao. Vidám és energikus, sehol az a komoly és menő srác, aki nemrég kiment a teremből. Nagyokat pislogok, amikor a kezembe nyomja a tornazsákját.

- Öltözz át, addig mi kimegyünk – Xiao nyakát átkarolja Hwanhee majd nevetgélve mennek ki.

- De erre nincs szükség – mondom fáziskéséssel. Nagysóhajjal először egy zsebkendőt veszek elő és letörlöm a ruhámat, majd a hajammal is próbálok valamit kezdeni, de csak egyre ragacsosabb lesz, így azt hagyom, és felfogom. Xiao felsője kicsit bő rám, de a nadrág az passzol, bár szerintem ő is így nézhet ki benne. Majd kimosva visszahozom neki. Bátorkodom az én ruháimat a zsákjába tenni, hogy ebben haza vigyem. Mivel kiabálni nincs kedvem ezért odamegyek az ajtóhoz és kinyitom azt. A fiúk rám néznek, majd elvigyorodnak.

- Jól áll! – mindketten felmutatnak egy like jelet majd bejönnek.

- Holnap, vagy holnapután ha visszahozom, úgy jó, ugye? – zavaromban játszadozom a póló aljával.

- Természetesen – fejemre teszi a kezét, majd elkapja gyorsan. – A hajadból nem tudtad kiszedni?

- Nem – fintorodom el. –Csak rosszabb lett – hajtom le a buksim.

- Na, várjál – szól Hwan és táskájában kutakodik. Mikor került hozzájuk? Mindegy, biztos, míg öltöztem elmentek értük. – Meg is vannak! – fordul felém egy kézfertőtlenítős tubussal és baba popsi törlővel. Akaratlanul is elkezdek kuncogni. Nem gondoltam volna, hogy pont egy fiú fog elővenni ilyeneket a táskájából. – Ne nevess, inkább ülj le ide! – mutat egy székre. Továbbra is kacarászva megyek oda és leülök elé. – A te táskádból kellett volna ezt kiszedni – pöcköli meg az orrom.

- Na látod, én nem vagyok normális lány! – biggyesztem le ajkaim.

- Te csak egy kicsit naív vagy és nem az ilyen dolgokra ügyelsz, hanem hogy legyenek normális barátaid! – mondja Xiao miközben felül az egyik padra, ahonnan jól látjuk egymást.

- És ezt miből gondolod, – kérdezem, de elakadok, mikor Hwanhee a hajamat kibontja. Ezt az „ülj le a székre” dolgot nem gondoltam át gondosan! - … hiszen nem is ismersz? – végül befejezem a mondatot.  

- Jó emberismerő vagyok! – rántja meg a vállát.

- Ahha… - hunyorgok a fiúra.

- Most mond azt, hogy nincs igazam! – elkomorodik.

- De… talán… - elveszem róla a tekintetemet. Hwanhee csak csendben próbál valamit kezdeni a hajammal, Xiaonak pedig be nem áll a szája, csak mesél és mesél az Up10-ről. Amit viszont szerintem szándékosan csinált, hogy Shinről, egy árva szót sem szólt, csak egyszer kezdett majdnem bele egy róla szóló történetbe, de egyből elterelte a témát.

- Kész is a csoda! – elém áll Hwanhee. – De esküszöm, ha még egyszer ilyet csinálnak, az ő hajukba is beledobok egy tojást! – csóválja a fejét. Beletúrok a hajamba és sehol egy ragacsos rész, igaz még vizes, de máris kellemesebb. Kinézek az ablakon és látom, hogy teljesen besötétedett.

- Úristen! Haza kell mennem! – csattanok fel. Hátra megyek a fogason lévő kabátomért, majd magamra kapva, táskákat kezembe fogva rohanok az ajtóhoz. – Nagyon köszönöm! – mondom, miközben kihalászom a sapkámat is és a fejemre húzom. - A ruhát is, és a hajat is! – hadarom el, majd kicsit meghajolva hagyom ott őket. Egészen a suli elé futok és onnan egy kellemes tempóval megyek, és arcomon végig ott egy halvány mosoly.

***

Anya itthon semmit sem vett észre rajtam, még az se tűnt fel neki, hogy nem az iskolai egyenruhában vagyok. Xiao és az én ruháimat is betettem egyből a mosásba, aztán pedig magamat is a zuhany alá.

Frissen és üdén megyek a szobámba, ami amúgy nem igaz, mert hulla fáradt vagyok és legszívesebben azonnal az ágyba bújnék és aludnék, de valami nem hagy…
Lassan megközelítem az erkélyajtómat, fejemre húzom a köntösöm süsüjét és kilépek az erkélyre. Oldalra nézek Shin ablakára, amin egy fehér lap van, ráírva, hogy „Sajnálom”.

„죄송합니다”