5.rész

"Vallomás"

- Te… te meg hogy? Mikor? És miért? – dadogok a fiú felé fordulva.

- Tetszik? – mutat a hajára és szélesen vigyorog. Döbbenetem nem hagy alább, ezt most miért kellett?

- Beszélnünk kell! – mondom határozottan és felállok, megragadom a kezét s elkezdem magam után húzni. A lányok mellett is elrohanok, de csak lerendezem annyival, hogy majd beszélünk, de most fontos dolgom van! Xiao-val a tetőre kivezető ajtóhoz megyünk, de olyan bolond azért nem vagyok, hogy kimenjek, bár lehet, jót tenne nekem és az elmémnek! – Ez most mi?!

- Haj? – bambán visszakérdez.

- Miért?!

- Hogy tetsszen neked… - lassan mondja ki, mint akinek tengernyi ideje van.

- De mégis miért?

- Mert te tetszel nekem! – mosolyogva jelenti ki. Hogy lehet ilyen gondtalan? Homlokom ráncolom, és hátrébb lépek egyet, hogy végig mérjem a fiút.

- Megint viccelsz? Ez már túlmegy mindenen! Meddig akarsz elmenni?!

- Reita… én nem viccelek! – tátja el a száját.

- Akkor nem értelek… - hunyom le a szemem pár másodpercre, de bár ne tettem volna, amikor kinyitom, Xiao közvetlen előttem áll, és arcunk veszélyesen megközelítik egymást. Még egyet lépek hátra, de ő jön utánam. Nem tudok tovább menni, mert a falnak ütközöm. Oldalra akarok menni, de kezével megállít, ahogy a falnak támaszkodik. Oldalasan nézek rá, kutya szemekkel, hogy engedjen.

- Biztosan te is ezt érzed, ha arra gondolsz, hogy Shin nem viszonozza az érzéseidet… - suttogja, és egyre csak közeledik, én pedig újra a falra tapadok a hátammal.

- De én nem vagyok ennyire követelőző, mint te! – felemelem a kezem és mellkasára helyezem, ezzel megállítva őt.

- És nézd meg hova jutottál ezzel… - rándítja a fejét idegesen. – Ha szerelmes vagy, de nem csinálsz semmit a szerelemért, akkor mit vársz?!

- Hú, milyen egy érzelmes srác veszett el benned – szólalok meg, de ez már a magam idegességének terelése. Teljesen igaza van a fiúnak. – De te akkor se csináld ezt!

- Miért ne? Én nem akarok úgy járni, ahogyan te! Amíg nem lesz, senkid én próbálkozni fogok, és elfogom érni, hogy belém szeress… - kaján mosoly jelenik meg arcán. Istenem, mibe csöppentem már bele?

- Akkor válassz egy másik taktikát, de ne mássz rám! – erőt gyűjtök és eltolom magamtól. – Ne a rosszfiús hozzáállást vesd be, van akinek ez jön be, de nálam nem mindig ez a megnyerő! – ezzel a kijelentéssel otthagyom, és biztos vagyok benne, hogy egy reményt is otthagytam neki.

Alig tudok nyugton maradni a padban, ha nem is akarom, akkor is Xiao körül jár az eszem. És minél többet gondolkodom azon, amiket mondott, úgy szépen lassan átformálódik egy kellemes érzéssé ez az egész. Az utolsó óráról csengetnek ki, összeszedem a cuccomat, táskámat hátamra kapom és törekszem arra, hogy elhagyjam az iskolát, hogy véletlen se találkozzam össze Xiao-val.

- Szia! – mosolygósan állít meg az emlegetett szamár a terem előtt. Mély levegőt veszek és megpróbálom kikerülni, de egyik kezével megfogja a derekam és magához húz.

- Mondtam már, hogy a rossz fiús dolog…

- Ez a romantikus – suttogja a fülembe. Gerincem mentén végig fut egy furcsa bizsergés.

- Ha ez az, akkor ne mindenki előtt – morgom és körbe nézek, s megint kíváncsi szemekkel találom magam szembe. Ebből mi a jó isten fog kialakulni, már látom lelki szemeim előtt!

- Akkor színészkedjünk egy kicsit – mosolygós a hangja. Végig simít a hajamon és lágyan mellkasához nyomja az arcomat, s átölel. – Tegyük féltékennyé a te hercegedet – ismét fülembe suttog.  –Hé emberek! – megugrok a hirtelen hangosságától. Ahogy elenged kezeinket összekulcsolja és középmagasságba emeli. – Bemutatom nektek a barátnőmet! – vigyorogva mondja, és először nem esik le, majd mint a villám hasít belém. Az egész iskola előtt! Tuti megölöm ezt a srácot! Szemem sarkából meglátom Shint és a meglepett arckifejezését, de ez csak pár pillanatig tart, mintha az imént semmi se történt volna, zsebre tett kézzel elsétál előttünk. Xiao méregetve néz utána. – Nagyon nem tetszett, amit terjesztettetek Reiről…

- Elég lesz – elhúzom a kezem és elmegyek mellette. Én nem tudom ezt csinálni, engem sose vett körül ennyi figyelem, vissza akarok térni a láthatatlan életemhez. A női mosdóba megyek, és vagy egy órát gubbasztok egyik wc-n ülve.

- Szerintetek is tök kamu ez az egész Xiao és Shin Heejin kapcsolat?

- Jah, hiszen Xiao hogy járhatna egy olyan csajjal mint ő? Ráadásul sosem láttam még együtt őket a suliban! Még egymás közelébe se nagyon keveredtek!

- De ha nem is ismerik egymást, akkor nem értem…

- Akkor lehet igaz… Lehet már ilyen nagyon régi a kapcsolatuk… - izgatottan beszéli az egyik csaj. Fejem csóválom, ahogy fül tanúja vagyok egy újabb pletyka kezdeményének. Ha most kimegyek a wc-ről vajon lefagynak? Hm, mindegy, legalább hátha máskor nem beszélnek ilyen dolgokról. Fülesem a fülembe teszem és kicsapom az ajtót. Az arcukon a döbbenetet, lehetetlen lesz elfeledni. Unottan megyek el mellettük és elhagyom a helyiséget.

- Úristen! Vajon hallott minket?! – sipákolnak még mindig.
Igen bakker minden egyes szavatokat hallom még most is – gondolom magamban és az iskola kijárata felé veszem az irányt. Még hogy kibírom ezt a hetet, majdnem elhittem. Már nincsenek sokan az iskolában így reménykedtem, hogy senki sem fog megállítani, de ismét csak csalódok a megérzéseimben. Hwanhee áll előttem.

- Nem akarsz egy kicsit beszélgetni? – mosolyogva ajánlja fel magát. Jó lenne most kibeszélnem magamból, ami bánt… Bólintok, s együtt hagyjuk el az iskolát. Elég hideg van, de minél jobban próbálom magam a kabátomba préselni. Hwanhee csendesen közlekedik mellettem és vár, hogy szóra nyissam a számat.

- Egy kicsit maradjunk, még kint aztán nem megyünk be valahova? – vacogva kérdezem.

- Nem akarsz inkább már most bebújni valami meleg helyre? – felhúzott szemöldökkel kérdezi. Megrázom a fejem.

- Jó most a hideg.

- Csak nehogy megint beteg legyél… - csóválja a buksiját.

- Nem leszek! A megfázást pedig úgyis túlélem! – megrántom a vállamat.

- Na és mesélj, milyen napod volt?

- Borzalmas! Az elején örültem, hogy végre az előző pletykának vége, és most itt van ez a Xiaos! Nem rég komolyan fontolóra vettem, amit múlthéten mondtak nekem a libák, hogy lépjek ki ebből az iskolából! – hadarom el neki szinte egy levegővételből.

- Olyat ne csinálj, nem érdemes miattuk – tátja el a száját. – Erősebb vagy te ettől!

- Nem is ismersz… - nevetek fel. – Miért olyan emberek akarnak mostanság irányítani, akik nem is ismernek? – komorulok el.

- Bocsánat, nem akartalak megbántani! – mondja rá egyből. Csak elmosolyodok és most egy szót se mondok rá. – Kíváncsi vagy az én véleményemre, erről az egy hétről? – érdeklődik.

- Azt hiszem…

- Akkor menjünk egy meleg helyre… addig is fagyoskodhatsz, míg oda érünk a törzshelyemre – mondja enyhe célzással.

- Ha,ha, ha. Rendben – egyezek bele.

A városközpontban egy eldugott kis helyre megyünk Hwannal. Szó szerint ropog mellettünk a tűz, és szép karácsonyi díszítése van a helynek, itt aztán tényleg ünnepi lesz a hangulat. Arcomon végig ott lapul egy boldog mosoly, és nem is érzem magam olyan feszültnek, mint pár perce.

- Nagyon tetszik ez a hely! – hangot adok örömömnek.

- Köszönjük! – mellénk áll egy középkorú nő, köténykében. – Nem is mondtad Hwani, hogy ma hazahozol valakit – kuncog, mire meglepett arcom lesz. Haza?

- Reita, had mutassam be az anyukámat! Anya, ő abba az iskolába jár, ahova én is – magyarázza el egyszerűen, és semmi félre értés.

- Na akkor Hwan barátai vendégek itt, forró csoki jó lesz? – csak úgy sugárzik róla a boldogság. Milyen kedves és egyszerű ember.

- Igen, jó lesz! – széles mosollyal fogadom el az ajánlatát, még kicsit ugrálok is törökülésben. – Ti itt laktok? – izgatottan fordulok vissza a fiú felé.

- Ühüm, az emeleten – bólint. – De akkor is ez a kedvenc helyem! Még egy ilyet nem találsz a környéken az biztos! – kacsint.

- Először járok ilyen kedves helyen, maradjunk annyiban – artikulálok még a kezemmel is. – Huh, most már kezd melegem lenni – mondom és leveszem a kabátomat. – Na így kényelmesebb.

Még mindig csodálom a helyet, és eldöntöm magamban, hogy ha törik, ha szakad sokat fogok idejönni!

- Egyébként! – hirtelen szólalok meg, így Hwan megugrik. – Nem tudod, hogy pontosan miért teszi azt Xiao, amit tesz?! Úgy értem, tényleg nem ismer, mégis hogy a múltkor átjött… Hhh, vajon honnan tudta meg a címemet?! – döbbenek le.

- Onnan, hogy Weit kérték meg, vigyék el neked a leckét, de Xiao átvállalta! – magyarázatot ad a kérdésemre.

- Aaah – tátom el a számat. – Na de azt még nem tudom miért ilyen furcsa, miért változtatott hajszín és egyebek! – ajkaim lebiggyesztem és legörnyed a hátam is.

- Meg is hoztam a finom forró csokit – hallom meg a nő hangját és szemeim felcsillannak. – Valamint hoztam egy kis mézeskalácsot is! – elénk teszi a poharakat, és egy tányér mézest.

- Köszönjük! – tapsikolok kicsit és már nyúlok is egy finomság után.

- Fogyasszátok egészséggel! – mondja és ezzel vissza is tér a birodalmába.

- Szerintem te vagy Xiao első szerelme – majdnem félre nyelem a falatot, ahogy meghallom Hwan mondatát. Köhögésbe kezdek majd ahogy lecsillapítom magam, folytatja. – Sose hallottam még lányról beszélni, de mióta ebbe az iskolába járunk nem egyszer beszélt rólad, vagyis sose mondta hogy te lennél… mindig csak „A lány” voltál… Valószínűleg félt, hogy megtetszenél nekem – kacarászik.

- Olyan régóta figyel engem? – elszomorodom a gondolattól. Akkor tényleg azt érezhette eddig amit én Shin utáni vágyakozásomban.

- És azt nem tudod, hoy Shin miért ilyen furcsa? – ugrok Xiaoról.

- Hm, na az ő fejébe már kevésbé látok bele… Ha cselekszik valamit, akkor azt szerintem olyan hirtelen eldöntésből csinálja, sose megtervezi, és megcsinálja, olyan spontán ember –helyeselget a feltevésének.

- Igen, az rávallana – mosolyodom el. – Nekem meg ő az első szerelmem… Azt hiszem – pirulok el. – De úristen! Ugye nem baj, hogy ilyenekről beszélek veled?! – kapok észbe.

- Dehogy baj! Ha már egy kicsi terhet letudok szedni a válladról, akkor az boldogsággal tölt el engem! – nevetéstől összehúzza a száját és arcát tenyerébe temeti. – Fúj, ez nagyon nyálas volt, bocsesz!

Hangosan felnevetek a fiún, és rázom a fejem. – Ez aranyos volt! És köszönöm! Már ez a hely is sokat könnyített rajtom, remélem majd máskor is eltudod ide jönni!

- Én mindig szívesen várlak, anyáék meg szintén, de ha nem velem vagy akkor biztosan fognak kérni pénzt! – suttogja a mondat végét. Kacarászva mutatok fel egy „ok” jelet. Jó fej ez a Hwanhee, vannak még jó emberek a suliban, na persze a barátnőimet is beleszámítva. Oh, majd egyszer elhozom őket is ide. – Min gondolkoztál el ennyire?  - kezét lóbálja meg a szemem elől.

- Hm? – megrázom a fejem és érdeklődve nézek rá. – Jah, csak hogy majd a lányokat is el kell ide hoznom – felelem majd egyből a forró csokira fokuszálok. 

---

Remélem nem tűnik befejezetlennek annyira a vége.

Egy kis ugrás lesz majd a következő részben, úgy fogjuk kezdeni ^^ 

Szóval, szándékosan ilyen a befejezés <3 

Remélem tetszett nektek ez a rész is ♥