11.rész

2016. február 1.

-Mindjárt itt van Valentin nap, de jó lenne valakinek csokit adni – álmodozik ShiNa. Régen ültünk már így össze ennél az asztalnál. Meg úgy máshol se nagyon találkoztunk. Én Vikivel vagyok sokat, Hime pedig ShiNával. Előbb említett a suli újságot lapozgatja és a süti receptekkel szemezget, igaz pasija nincs akinek adhatna.
Viki a telefonját nyomkodja és a tumblrön szörfözik, és ha lát valami érdekeset akkor azt egyből mutatja nekünk is. Hime irányába fordítom a fejem, aki bal oldalamon ül. Követem tekintetét és pár asztallal odébb meglátok néhány Up10 tagot. – Ezt lessétek! Itt le van írva, hogy az UP10 milyen sütiket szeret! – mondja Shi, és középre teszi a magazint.
- Nem adsz Kuhnnak? – finoman utalok Himének, ahogy felteszem a kérdésem.
- Nem tudom…- zavartan lesüti szemeit. – Biztos rengeteget fog kapni… és őszintén, én nem szeretnék egy lenni a sok közül! Lemondóan sóhajt. Magamelé tekintek, ahol Viki már szorgosan bújja az újságot.
- Kinek akarsz adni? – hangosabban kérdezem a kelleténél, így a másik két lány is felfigyel ránk.
- Nem Weivel szoktál mostanság lenni? – kérdőn néznek rá. A kérdezett elfintorodik én pedig csak kuncogok a témán.
- Kiderült, hogy nem igazán illünk össze – csukott szemekkel és nagy megtartóztatással mondja barátnőm.

~ 2016. január 20.

Már egy hete hogy Viki és Wei minden nap találkoznak, úgy érzem lehet köztük valami, de néha igen furcsákat mesél nekem Vi, ami már egy fiútól nézve furcsa. Ma este nálunk alszik barátnőm, mert valami fontosat akar mondani, legalábbis a hangjából ezt vettem ki. Lehet már együtt vannak, és azt akarja mondani, hogy kevesebb ideje lesz ránk? Így is alig találkozunk…

Szólok az ősöknek hogy ma itt alszik Vi. Nem igazán zavarta őket a dolog, sőt még mondta is anya hogy van kaja a hűtőben, és ha kell valami nyugodtan menjünk el a boltba! Úgy érzem a szüleimmel is tényleg egyre jobb a kapcsolatom, lehet jót tesz nekik, hogy egyre kevesebbet látnak az iskola miatt.

A szobámba gyűjtök zsepiket és csokit, ha netán szükségünk lenne vérpezsdítőre, vagy ha szomorú téma csapódna fel. Nem is telik el sok idő, már hallom a csengőnket. Ahogy ajtót nyitok neki, mintha egy zombival találnám szembe magam. Bevonszolja magát, még csak nem is köszön, s felmegy a szobámba.

- Szükség lesz a zsebkendőkre… - motyogva megyek utána. Már az ágyamon kinyúlva, hason fekve találom meg. – Mi a baj? – kérdezem és mellé ülök, s karját simogatom.
Hirtelen felül, engem majd lelökve az ágyról, ráadásul a frászt is rám hozta. Teljesen kivan akadva!
- Hogy van-e baj? Romokban az életem! Soha nem éreztem magam még ilyen állapotban, egyrészt dühös is vagyok rá, mást részt meg iszonyatosan csalódott!
- Nem értelek… kiről van szó? – értetlenkedek.
- Wei! – szinte leordítja a fejemet, miért nem tudom.
- Mit tett? – felvonom a szemöldököm.
- Minden jól ment.. suli után szokásosan találkozgattunk és elbeszéltük az időt, én úgy éreztem egyre jobban összeillünk, mikor hirtelen egyik nap egy hívást kapott. – nagyon odafigyelve hallgatom meséjét. – Fontos hívás lehetett, mert miután letette a családjára hivatkozva azonnal el is ment. Tehát ma megint találkoztunk, és gyanús volt, hogy miközben velem beszélget a telefont bújja, egy félóra múlva mondtam neki, hogy ha fontos akkor haza is megyek és nem zavarok! Na ekkor kezdte a kis sztoriját, hogy igazából tegnap a volt „párja” hívta, hogy nagy baj van, és végül annyi lett belőle, hogy megakarta kérni, hogy legyenek újra együtt.
- Újra összejöttek?... Várj…Volt neki barátnője?! – döbbenek le kis idő után.
- Nem, nem volt…- állam lassan a padlót veri, de agyam nem fog fel semmit…
- Én nem hiszem… hogy értem mit mondasz – billentem oldalra a fejem.
- Wei … Bittoval járt! – hadarja el a mondat második felét. Szemeim kidüllednek és fülemben újra és újra visszajátszódik a mondat. Azt hittem kis piti dolog miatt van kiakadva… de ez!
Egy tíz perces néma csend után, szóra nyitom a számat.
-Egészen biztos?
- Én se hinném el, ha nem mutatott volna egy olyan közös képet, ami kiégette a retinámat… Körülbelül 20 percig győzködött… Nagyon csalódtam, pedig azt hittem egy normális fiút találok, akivel tudok lenni, erre ilyennel állít elém! Soha többet nem akarok szerelmes lenni! – összeszorított szemekkel, temeti arcát a párnáim közé. Én még mindig nem tudom elhinni… Kellene valami fogósabb bizonyíték és kézzel fogható magyarázat… Bár nem mintha a melegségre lenne kézzel fogható válasz.
- Viki! Átmegyek Shinhez, kérdezni egykét dolgot, te jössz? – megrázza a fejét, rám se néz. Szomorúan teszek mellé zsepiket és átszaladok a szomszédba. Seok anyukája nyit ajtót, aki kedvesen fogad még a kései zavarás ellenére is. Felmegyek a fiú szobájához, de bekopogok mielőtt belépnék. Hosszú hallgatás, majd végül hallatja a hangját.
- Gyere be…Heejin – megtorpanok mikor a nevemet is meghallom. Nagyot nyelek és benyitok.
- Honnan tudtad, hogy én vagyok? – kíváncsi szemeim szegezem a fiúra.
- Csak te szoktál kopogni – mosolyogva indul meg felém az asztalától. – Történt valami?
Elgondolkodom, hogy miért is jöttem át, hirtelen minden dühöm elszállt. – Áh! Igen igen! Weiről és Bittoról akarlak kérdezni!- mondom ki minden köntörfalazás nélkül: Igaz, hogy együtt vannak?!
Furcsa fejet vág, nem tudom pontosan leolvasni róla, hogy ez az akar lenni, „Honnan tudja?” vagy a ledöbbenés, milyen sületlenségeket hordok itt össze. Annyit fedezek fel, hogy bólint egyet.
- Ez most mit jelent? – sürgetem.
- Azt, hogy igen együtt és te meg honnan tudsz róla?
- Barátnőm mesélte most.. ezt nem hiszem el.. Akkor miért érdeklődött Viki iránk?! Nem azért hoztam őket össze, hogy még egy el nem kezdődött kapcsolatban megbántsa és összetörje a szívét!
- Valószínűleg tényleg vonzódott a barátnődhöz, hiszen mind a két felet szereti, csak hát Bittoval már régebb óta ismerik egymást, gondolom ezért ment vissza hozzá – vállát megrántva próbál nyugtatni.
- És ezt te/ti ilyen könnyedén kezelitek?
- Most miért verjük nagydombra? Nem ártanak ezzel senkinek és nagyon jól tudják magukat emberek közt semlegesnek tekinteni. Jobb párost még nem láttam – felkacag. Felfújom az arcomat és hátraarccal visszasietek Vikihez, akinek elmondom mit mondott Shin és csak jobban kijött belőle a sírás. Ha tudtam volna az elején már messzire elküldtem volna Weit… De a bosszúm sokáig fog tartani a számára!

*vissza a jelenbe*

-Egyébként ha már itt tartunk Rei.. Neked nem kellene adnod két fiúnak? – tereli a témát Viki. Jajj de piszok istenem!
- Kinek? Nekem? Miért kéne? Nem is ismerek fiúkat! – kacarászok és villámkérdéseim közepette, észreveszem, a két srácot, pechemre pont egymás mellett ülnek és egyszerre néznek rám. Ezek megéreztek valamit! Valaki megfogja a vállamat és megugrok ijedtemben.

- Nyugi csak én vagyok, Hwan! – ijedt arccal mondja a fiú.
- Jesszusom, még egyszer így ne! – dülledt szemekkel nézek rá. Felfedezek rajta valami furcsát. – Jé! Szemüveg van rajtad! – mutatok az arcára.
- Igen! Jól áll? – kérdezi izgatottan.
- Kifejezetten jól áll! – mutatom fel hüvelykujjam.
- Akkor jó, na megyek, további jó csevejt – mondja mindenkinek és odébb áll.
Vidáman nézek utána, majd a szellemem visszatér a lányokhoz, s látom hogy furcsán néznek.
- Lehet hogy inkább három fiúnak kéne csokit adnod? – kérdezi ShiNa és a többiek helyeselve bólingatnak.
- Ugyan már! Hwanhee csak egy jóbarát!
-Ahhhaa- mondják egyszerre.