15.rész

-Te meg hogy kerülsz ide?
- Áh, Hwanhee-ya… Beszélhetnénk egy kicsit? – mosolygok.

- Igen – bólint és beinvitál a szobájába. Körbe nézek, és lerí róla, hogy egy fiú él itt. Teljesen más mint Wooshin szobája. Ruhák hevernek a földön, és az asztalon mosatlan edények. Az ágy sincs beágyazva. – Öm általában ki van takarítva, most nem volt időm – mondja és a földről felszedi a ruhákat, és egy sarokba górja őket.
- Rendben van ez – felelem. Csak állok a szoba közepén és nézek körbe.
- Öm, ülj csak le ide – arrébb dobja a takarót az ágyon. Akaratom ellenére is felnevetek.
- Örülök, hogy igazi fiú vagy – adok hangot a gondolataimnak.
- Attól vagyok igazi fiú, mert kupi van a szobámban? – meglepődik. Meghúzom a vállamat, ezzel jelezve hogy hagyjuk inkább a témát. – Tehát miért jöttél? – újra csak ezzel jön.
- Ma furcsán viselkedtél, és emellett nem tudok elsiklani. – sóhajtok.
- Miért érdekel téged hogyan viselkedtem?
- Mert jó barátok vagyunk…
- Igaz, igaz barátok vagyunk – forgatja meg szemeit ahogy az ablakhoz dől.
- Ne viselkedj már így kérlek…
- Hogyan?
- Ez a flegma, nem törődöm stílus ami nem illik hozzád! – fújtatok magabiztosan. Tudom mit beszélek, de nem vagyok benne biztos, hogy Hwanhee mit is gondol.
- Honnan tudnád milyen is vagyok igazából?
- Én egy vidám embernek ismertelek meg. Olyan jó veled beszélgetni. Most is hogy itt vagyok.. egyáltalán nem érzem magam feszéjeztetve melletted. Sajnálom, hogy ha bármivel is megsértettelek. – boci szemekkel nézek fel rá. Feje le van hajtva, haja félig eltakarja az arcát. Felállok az ágyról és oda csoszogok hozzá. – Hwanhee – mondom nevét és pólója ujjába kapaszkodom. Szégyellve magam kobakom lehajtom és motyogni kezdek. – Nem akarom, hogy rosszban legyünk.
Ujjaim közül kicsúszik a felsőjének anyaga, megfogja az alkarom s ránt rajtam egyet. Hátamon mindkét keze megpihen.
- Legyen, akkor ezt most felejtsük el. Nem szeretnélek az én hülyeségem miatt eltaszítani…
- Köszönöm! – megkönnyebbülök és visszaölelem ezt a kis butát.

**

Március 14. „White day”

Minden lány reménykedik ezen a napon, hogy kap a kiszemelt fiújától választ a valetin napi ajándékra. Amint vége a február 14.-ének, csak erre a napra gondolnak a lányok.
-Khm, csajok, ezeket át kell adnom nektek – mondja Hime és kioszt nekünk néhány lapot.
- Mi ez? – kérdezzük és szétnyitva elolvassuk mi áll benne.
- Azta, ott még senki nem járt a suliból – jegyzem meg. Az UP10-esek meghívtak minket a klub házba ma délutánra.
- Xiaoék ma adták ide, hogy adjam oda, mondhatom időben szóltak…
- Jó az – nevetek fel.
- Én lehet nem fogok ráérni – húzza a száját Shina. – Anyáék mostanában szigorúan veszik a hazajárásomat.
- Oh, de kár… - mondja Viki s közben átöleli a lányt. Elég ritka pillanatot hagy ki, de vajon mivel érdemeltük ezt ki? Szemem sarkából meglátom Hwanhee-t és gondolkodás nélkül oda megyek hozzá, aki az ebédlő bejáratánál van.
- Gyere – mondja és fejével biccent. Bólogatok és követem a fiút. A múltkori incidens óta, sokkal többet lógunk együtt és szinte mindent megbeszélek vele, nincs nap, hogy ne váltanánk legalább egy mondatot. Azt a témát nem hozza fel egyikőnk se, mert szerintem mindkettőnknek kellemetlen lenne. Az iskola egy olyan területére megyünk, ahol kevesen járnak és Hwan már kezdi is a dumát. – Fogtok ma jönni? Tudod, milyen nap van?
- Milyen nap van? Szülinapod majd csak két hónap múlva lesz – billentem oldalra a fejem jelezve neki, hogy nem értem miért izgul ennyire.
- Hát te nem vetted észre az egész iskolán, hogy mennyire feszültek az emberek?
- Azok?
- Igen, mert reménykedik az egész lány gárda abban, hogy valamelyikünk ad valakinek választ. White day van asszony! – mondja ezt kissé felháborodással a hangjában.
- Tehát?
- Tehát várhatsz a hercegedtől valamit – húzogatja szemöldökét.
- Ugyan.. – legyintek. – Térj vissza a valóságba! A rideg és kedvesen kiszámíthatatlan Wooseokról beszélünk most.
- Bármit is mondasz, én bizony láttam nála egy nyalókát, amit biztosan szán valakinek – megveregeti a vállamat. – És tudom is ki fogja kiérdemelni.
- Kicsoda? – gülüzök a szememmel.
- Én!
- Hhh! – szám elé kapom a kezemet.
- Aish! Hogy lehetsz még mindig ennyire vak?!
- Én nem vagyok vak… Wooshin az aki azt mondta még várni akar. Hát akkor mit tegyek? Fussak utána minden nap és kérdezgessem, hogy „Na mikor akarsz velem összejönni?” – hamis vigyort szimulálok arcomon majd visszaváltok komolyba.
- Én…
- Mit csináltok itt? – Kuhn jelenik meg tőlünk két méterre a semmiből. – Oh, Reita! Mindenki eltud jönni ma este? – érdeklődve fordul felém.
- Eddig úgy látszik, hogy Shina nem tud jönni – felelem.
- Áh, értem.. de akkor Hime jön, ugye? – bájosan elkezd pislogni.
Bólintok válaszképpen, mire boldogan hagyja el a társaságunkat. Ez se százas, de még ők is jobban haladnak mint én és Shin.

*két héttel ezelőtt*

Anyával vásárolunk mikor összefutok Himével, akin egy gyönyörű ruha van és magas sarkú, ami olyan ritka rajta mint a fehér holló. Nem szokott így kiöltözni így meglepetten állok oda mellé.
- Szia! Mi ez a szerelés? – végig mutatok rajta.
- Áh, Heejin. – zavarba jön. – Hát az igazság az, hogy randim lesz ma – teljesen elvörösödik az arca.
- Hhh, nekünk meg nem is mondtad!
- Hát az úgy volt, hogy tegnap este lett megbeszélve.
- Kuhnnal?
- Igen.
- Hű, ti aztán nem vagytok semmik. – kerekedik el a szemem. Olyan jó már neki, van egy fiú aki határozott az irányába. Ahj, én is szeretnék már párkapcsolatot, vagy egy igazi randit.

*jelen-suli után*

Szokásosan az iskola előtt toporgunk, most annyi különbséggel, hogy a fiúkat várjuk, nem egymást.
- Nem fogunk bajba kerülni, ha oda megyünk? – kérdezi Viki.
- Csak nem. – megrántom a vállamat. – Jönnek – biccentek a fejemmel. Gyujin fut hozzánk s kezünk be nyom egy fekete szájmaszkot.
- Ezeket vegyétek fel.
Engedelmesen így is teszünk, ezek szerint mégis csak van egy kis kockázat abban, hogy odamegyünk hozzájuk. Igaz nem hiszem, hogy a maszkok megvédenek minket, vagy meggátolnák azt, hogy felismerjék a kis csapatunkat.

A hely hatalmas. Meglepő hogy egy alaksorban van az egész. Biliárdasztal is van, kanapék a fal mellett. Egy konyha rész is található benne, ahol Jinhoo azonnal befoglalja a helyet és a szekrényekből kiszedi, a különféli rágcsálnivalókat. Xiao az 5.1-hez megy, amin halkan elindítja a zenét. Ez az egész olyan furcsa.
- Üljetek csak le.
- De miért hívtatok minket ide? – kérdezi Hime.
- Mert miért ne? – Kuhn átöleli hátulról, ekkor mindenkinek a szeme kikerekedik, ahogy Himéjé is. – Meg tehetjük nem? – őrölten vigyorog a fiú.
- Hohó, akkor ti most együtt vagytok? – mutogat rájuk Kogyeol.
Kuhn szemöldök húzogatva nézi Himét, aki félénken bólint egyet.
- Woah, hát ezt nem gondoltuk volna – bukik ki Xiao.

Hátra fordulok, mikor valaki megfogja a karomat. Shin biccent a fejével, hogy kövessem. Mély levegőt veszek, majd kifújom azt. Újra lejátszódik fejemben amit Hwan mondott ma suliban, hogy kapok valamit.
- Csak nem itt szoktatok aludni? – kérdezem ahogy bemegyünk egy szobába és vagy három emeletes ágyat pillantok meg.
- Van mikor a nagy hajtásokban itt maradunk tanulni s akkor nem megyünk haza.
- Áh, értem – hátra tett kezekkel nézek körbe. A falon van egy két tájkép amit újságokból téphettek ki, s ettől olyan kellemes a hangulata. Macska szájjal fordulok a fiú felé.
- Mi ez a fej? – elkezd kuncogni.
- Semmi – komorulok el.
Elkezd a zsebében keresgélni, ekkor izgatott leszek, de nem mutatom ki.
- Eddig is mindent tudtál, hogy hogyan érzek… de nem szeretném, hogy meginogj ezen a napon. Hisz ez is egy fontos nap, ezért szeretném ezt oda adni neked. – mondja és átnyújtja a nyalókát. Szívembe szúr a pillanat. Ha nem mondta volna ezt a monológot mellé, igazán örülnék, de ez azt jelenti, még mindig nem lesz köztünk semmi a levegőn kívül.
- Kösz – elveszem tőle egy sóhajtás kíséretében. Megakar ölelni, de elhúzódom tőle. – Menjünk vissza a többiekhez.