16.rész

 "Új kezdet" 

-Nem is tudom leírni mit is érzek most… Talán csalódott vagyok… De lehet csak Shinben csalódtam. Már attól a perctől, hogy a szomszédba költöztek tetszik nekem. Sose gondoltam volna, hogy én is tetszem neki…Akkor miért? Miért nem lehet csak egyszerűen kijelenteni, hogy járjunk? Még nekem az is jó lenne, ha titokban kellene. De ez így olyan kínzás. Randizni akarok azzal, akit szeretek, kézen fogva akarok vele sétálni. Vagy ennyire kitagad engem? Annyira nagy bűn az, hogy egy kis szeretetre vágyom?! – emelem meg a hangomat és a bácsi felé fordulok, aki mellettem ül a padon. Szegény nagyot hallhat, mert csak mosolyogva rám néz, majd vissza fordul a park szemlélésébe és a madarak etetéséhez. – Igen, ennyire nehéz engem szeretni. – sóhajtva állok fel a padról, hogy folytassam az utamat, ami nem visz sehova, csak sétálok körbe-körbe a városban.

Megcsörren a telefonom, s gyorsan fel is veszem azt.
- Merre vagy? Anya csinált nagyon finom sütit, gyere, mert ezt meg kell kóstolnod!
- Most nem akarok zavarni. – utasítom el a fiút.
- Mi-miért? Egyáltalán nem zavarnál! Én hívlak ide, miért zavarnál? – hadarja Hwan.
- Nem szeretnék most menni – mondom meg az igazat.
- Hol vagy? Oda megyek!
- Nem kell!
- A parkban vagy? Tíz perc és ott vagyok!

Már megint annyira akaratos. Visszafordulok és ismét helyet foglalok a bácsika mellett. Kedvesen összemosolygunk majd elvagyunk mind a ketten az előttünk lévő látvánnyal.

Hwanhee megérkezik és azonnal kifaggat. Elmondom neki azt amit az öregúrnak is akartam,mire ő csak annyit mond:
- Állj a sarkadra! Mond el neki ezt a képébe, és ha ekkor se reagál semmit, akkor hagyd a francba!
- Hwanhee!
- Mi van?! Megmondtam, hogy nem szeretem, ha miatta szenvedsz, ráadásul így. Annyira nem tudom Wooshint megérteni! Vagy ha most nem fogsz te beszélni vele, akkor én fogom kezembe venni az irányítást! Ezt akarod?
- Nem…
- Akkor mire vársz? Segítsek?
- Ma estére hozd el a kilátóhoz Shint.
- Rendben.

***

A korlátnál állva teljesen más képet látok már. Egy igennel vagy egy nemmel fogok távozni ma innen.
Meghallom a lépéseket magam mögül. Nem fordulok meg, úgy is tudom kik vannak itt. Wooseok beáll mellém, majd Hwan elhaladó lépteit hallgatom végig.
- Meglepett amikor Hee mondta, hogy elvisz engem valahova, azt hittem már ő akar romantikázni velem, de örülök, hogy csak hozzád hozott. Viszont nem értem ezt az egészet.
- Seokie… - erős, elszánt tekintettel nézek rá. – Őszintén, te hogyan érzel irántam?
Meglepi a hirtelen kérdés s szemöldökét értetlenül vonja össze.
- Hiszen tudod…
- Nem, nem tudom! Világos választ akarok!
- De én…
- Ez nem egy esküvői ajánlat, ez nem egy életre szól, jelen pillanatban. De ha ez így megy tovább elfogsz veszíteni.
- Nem akarlak elveszíteni – elém lép és megfogja a kezem.
- Akkor miért viselkedsz így? Miért nem fogadod el egyszerűen a szívemet?
- Én elfogadom…
- Nem! Nem csinálsz semmit! Tudod milyen az, ha valakik járnak?! – lesüti a szemét. – Együtt nevetgélnek, kikérik egymás véleményét, fogják egymás kezét, ölelkeznek.. csókolóznak. Boldogok, együtt és nem azon vitáznak, hogy miért nem járnak.

Nem mond semmit csak fejét lehajtva tartja.
- Rendben, értem én a célzást… - a sírás fojtogat.  – Hamarabb is mondhattad volna, hogy hagyjalak békén, ne reménykedjek. Akkor ez mind kevésbé lenne ilyen fájdalmas.

Hát tényleg reménytelenül vártam rá eddig?
- Tudod, most nagyon csalódtam benned. Mindig tiszteltelek és csodáltalak. Mindig mikor megláttalak azt gondoltam „Wa, milyen menő, én is ilyen akarok lenni!” – elmosolyodom. – De te most leromboltad egy kisgyerek álmát…
- Én… én nem akartalak bántani…
Cinikusan felnevetek. – Hamarabb kellett volna ezen gondolkodnod!
- Mindig csak ezen agyaltam.
- Hát mondhatom, nem sokra juthattál eddig.
- Én csak az iskola végével akarom, hogy együtt legyünk.
- Nem, több évet nem fogok várni. – rázom a fejem. – Évekig vártam. Nagyon sok mindent nyeltem le miattad. De te nem voltál mellettem. Mennyivel könnyebb lett volna úgy élni ezt a nehéz időszakot, hogy tudom, te megfogsz védeni.
- Még egy kicsit várj! – könyörgő szemeit nézve, csak őt szánom.
Hátat fordítok neki. Az első lépés a legnehezebb, az utána következő lépések már suhannak, mivel nem akar visszatartani és nincs, mi visszatartson.

A lépcsőn lefele minden erőm elszáll és hátsómra esek, hangosan elkezdek bőgni.
- Miért vagyok ilyen szerencsétlen?! –sírom a nagy semmibe. – Én csak egy kis szeretetre vágytam, hát olyan nagy kérés ez?!

4 év elteltével

A nyár egyik legmelegebb napja lehet a mai. A garzonlakásom minden egyes pontjában megfordulok, a hideget keresve és vagy tíz perc alatt hússzor nyitottam ki a szekrényhűtőt.
- Miért jöttem vissza? Olyan jó volt nekem Európában is… - lihegek a melegtől. – OhHani! Babci, gyere ide! – nyögök a macskámnak, aki szintén kivan nyúlva. –Lusta dög – morgom mikor meg se mozdul.
Egy hete tértem vissza, de nem mentem még sehova. Szét kéne néznem a városban, vagy csak haza, haza menni.
- Hani! Elmegyek az állásinterjúra! – jelentem ki a macskámnak, aki teljesen figyelmen kívül hagy. – E.. először le kell fürdenem – fintorodok el, ahogy megszagolom a felsőmet, mely már a harmadik napja van rajtam.

Informatikai végzettségem van. Legjobban annak örülnék, ha egyszer bekerülnék egy játékfejlesztő céghez, itt Koreában. De jelen pillanatban maradnak a kisebb munkák. Bátyám beajánlott egy Web dizájntervező céghez, ahova behívtak és ma van a napja. Eredetileg nem akartam elmenni, mert minek? Nem ezzel akarok foglalkozni.

***

Legszebb pofimat veszem elő, amikor belépek az épületbe. Eléggé családias a hely, kicsi, sok emberrel. Egy nő szalad elém.
- Segíthetek valamiben? – olyan boldog érdeklődéssel néz rám, mint aki még nem látott embert.
- Azt hiszem… az állásinterjúra jöttem.
- Áh, akkor te vagy Shin HeeJin? – még jobban felcsillan a szeme.
- Igen – hajtom meg a fejem.
- A főnök jelenpillanatban házon kívül van, és nem igazán tudjuk, hogy mikor fog visszajönni… - szomorodik el. – De egészen biztos vagyok benne, hogy fel leszel véve! – biztat.
- Értem.
- Akarsz esetleg itt várni?
- Megmutatnád a helyet? Kell valamiben segíteni? – igen kérlek, itt akarok maradni, mert itt jó hűvös van!
- Hát persze! Mint látod, nem egy nagy épületben vagyunk. Két emelet van. A második emeleten van a tárgyaló és az igazgató irodája. Én vagyok a főnök asszisztense és egyben az, aki összetartja az embereket itt – kedvesen közli a tényt, hogy ő is felettem fog állni. – Ha bármi kérdésed akad, nyugodtan tedd majd fel.
- Hogy-hogy ilyen hirtelen keresnek embert?
- Akinek a posztját befogja tölteni, az elment szülni, és ő volt az, aki az utolsó simításokat, finomításokat végezte egy-egy munkán.
- Áh, értem – helyeselve bólogatok.
- Ó! Ez lesz majd az ön asztala.
- Nyugodtan tegezz!
- Rendben – felenged. – Gyere, bemutatlak a többieknek is. – megfogja a kezem és elkezd maga után húzni. Itt az asztal mögött Jung BonHwa, ha reggel egy kávéra van, szükséged hívd fel őt, és neked is fog hozni!
- Örülök, hogy megismerhetem. Shin Heejin vagyok! – hajlok meg. Csak kivillantja felém fogait és visszabújik a monitorba.
- Ne is foglalkozz vele, mindig ilyen – legyint a lány, akinek amúgy még nem tudom a nevét. – Ott ül, ChungHo, DongYul, HaNeul és Hime, aki jelenleg a főnök után vitt egy szerződést.
- Hime? – visszakérdezek. – Kim Hime?
- Nae! Ismerik egymást? –meglepődik.
- Ha az, akire gondolok, akkor igen – egyből jobb lesz a kedvem. – Oh, egyébként téged hogy hívnak?
- A nevem Iseul! – mondja egyből.
- Örülök, hogy mindenkivel találkozhattam, ha tényleg felvesznek, remélem, jól kijövünk majd – mondom hangosan, hogy mindenki hallja.
Itt az ideje, egy új kezdetnek. 

-Iseul-